Betiltva

Veszélyes minden porcikám. Méreg a hajam, kínoz a bőröm, gyilkolni tudnak a szemeim, ölni az ölem. Nőnek születtem. Azt választottam magamnak, hogy én leszek erre az életre a gyengébb, a befogadó minőség, a puhaság, és biztos vagyok benne, hogy tudtam, mi az ára.

Micsoda titkot rejtünk mi, az emberiség nagyjából fele, hogy nemi alapon lehet ellenünk ítélkezni, hogy elég léteznünk, hogy betiltassunk és eltöröltessünk, hogy tulajdonná kell válnunk, hogy biztosan ne ártsunk senkinek és semminek?!

Minden nő tudja a titkot, minden nő bánat, minden nő halál, különben csak az okos, vagy csak a vegyész, vagy csak a külföldi nők könyveit tiltották volna be. Bennünk nőkben mindannyiunkban ott rejlik a gyengeség, a befogadás és a puhaság minősége, ami éppen azért olyan pusztító a magát nem ismerő férfi számára, mert félelmetes, hogy az erő, az uralás és a keménység nem elegendő az élet meghódításához, a külső és belső békéhez, így aztán nem marad más út, mint uralni azt is, ami uralhatatlan. És elviseljük ezt is.

Az írott szó nagy kincs, de messze nem minden, és a legfontosabb dolgokat nem írta le soha senki. Olvasott ismeret nélkül találjuk meg a kiutat születésünkkor az anyaméhből, a sejtek is útmutató nélkül növekednek, nem könyvből tanulunk beszélni, szeretni és szeretkezni, letörölni a beteg homlokát, hűsítő enyhet adni a forróságban vergődő testnek, érzelmi támogatást a gyászolónak, csendet a csendet óhajtónak, érdek nélküli figyelmet a velünk élőknek.

Bennünk tér van, velünk kezdődik az idő.

Ha nincs befogadó környezet, nem fogan meg a gyermek, nem szökken szárba az élet, hát hogy nem éget szét minket a titok, hogy nem pusztít el minden egyes nőt, hogy fér el bennünk ez a tér, hol rejtjük el magunkban az időt, nem is titkolva, hogy mi mindent tudunk csak mi, amit egy férfi soha nem fog?

Leírom, bár tőlem is elvehetik. Nőnek születtem én is. Jöhet még olyan világ, hogy ez számítani fog. A gyengeség, a befogadás, a puhaság az a kemény páncél, ami őrzi a lángoló titok bennünk lobogó tüzét. Ezt tudjuk mi.

Leírható, nem titok. Nem kell elvenni, odaadjuk mi ingyen is. A gyengeség erősít, a befogadás megtanít érteni, hogy mi az uralom, a puhaság öleli körbe a keménységet, ami így mégiscsak a miénk. De csak az tudja megérinteni, megélni, magához vonni, aki felismeri, és el tudja fogadni, ami adatik. Aki elhiszi, hogy nem veszít, hanem nyer. Aki megérti, hogy nem tulajdon lesz, hanem titokká válik maga is.

És akármelyik országban tiltják be a női minőséget, mindig van hozzá közünk, minden velünk történik, itt is van nyoma, abban, hogy még mindig mi hordozzuk a gyengeséget, a befogadást és a puhaságot, mert a férfikéz túl esetlen, hitetlen és rabosított hozzá.

Bátorság kell ahhoz, hogy nőnek szülessünk egy olyan világban, amiben a szerencsén múlik, hogy valaki tulajdona leszünk, vagy szabad(abb) ember.

Töröljék el ezt is, nyugodtan, a világ összes nők által írt szavát, visszaírjuk a lélegzetünkkel, beleleheljük a levegőbe, belesimítjuk a gyermekek arcába, viseljük a tartásunkban, sokkal többet élt a női minőség a Gutenberg-galaxison kívül, mint abban, túléljük ezt is, csak olyan nem lesz soha, amikor mi töröljük el a férfiakat, mert ez eszünkbe sem jut, nincs benne a képletben, nem része a szavaknak, amik a mi részeink, és ettől még halálosabb a mérgünk; az ellenség, aki szeretni akar, nem eltörölni – nincsen ennél veszélyesebb, aki nem ismeri, az szabadul tőle, még a végén megváltoztat ez a sok ismeretlen, és nem leszek a félelem, az erőszak, a birtoklás tulajdona, még a végén megértem, milyen szabadnak születni, és akkor aztán igazán vége a világnak, eltűnik a két nem eltűnésével a dualitás, és vajh’ mi jön utána, hát tiltsuk be inkább a nőket, gyorsan, mielőtt megszűnik a homeosztázis és megszűnünk vele mi is.

A térben és az időben fogant összes élet az anyaméhben növekszik. Mi nem válogatunk, mi nem szabunk feltételeket a szeretethez.

De vállaltunk mindent, ami a titok őrzésével jár: eltörlést, rabosítást, és sokszor sajnos halált.

Mert minden nő tudja a titkot, minden nő bánat és minden nő halál.