Szabó Magda: A pillanat

Az emberi létezés legalapvetőbb tapasztalásai közé tartozik, amikor megéljük, hogy megpróbálnak minket – személy szerint minket – eltörölni, elpusztítani, semmivé tenni. Körülmények, emberek, emberek és körülmények olyan szorosra tudják fonni körülöttünk a sors fonalát, hogy mindennapi levegővételünk is extrém szinkronúszókat idéző légzőgyakorlatnak tűnik, és akkor még el sem végeztük a további, önfenntartással kapcsolatos teendőinket, nemhogy a Maslow-féle piramis felsőbb fokairól említést tegyünk.

Szabó Magda életében is volt (nem is egy) ilyen pillanat, aminek úgy állított emléket regényével, hogy a saját fegyvernemével hívta tetemre pusztítóit. Az írónő többek között latintanárként is dolgozott; már gyerekkorában megtanították latinul, úgy olvasta az Aeneist, mint mások a Micimackót. És felnőtt fejjel, amikor megélte azt, hogy még a létezéshez szükséges levegőt is elszívják előle, ebben a műben találta meg a saját megváltását, amivel életben tarthatta saját magát, és kiírhatta magából, hogy mi történik, ha a földre kényszerített, halállal fenyegetett ember nem hajol meg az istenek akaratának, hanem a kezébe veszi a sorsát, és úgy vág vissza az őt körülfonó összes embernek, istennek és körülménynek.

Szabó Magda megtette azt, amire legtöbbünknek nincsen érkezése: felnőtt, kiforrott, az élet szenvedései által formált elmével újra ránézett az Aeneisre, és így már azt látta, hogy miről is szól a mű valójában. Egy, az adott korban uralkodó rendszerrel megbékélő író története ez, aki megírja a Római Birodalom vezetőinek isteni eredetét igazoló művét, cserébe azért, hogy békén és élni hagyják. És innentől, ha a reflektorfény felfedi a mű valódi természetét, már nincsen visszaút. A történet valós fénye minden részletet bevilágított a számára, és fel lehetett tenni a szentségtörésnek ható kérdéseket, mint például, hogy milyen ember lehetett Aeneas valójában, aki Venus istennő fiaként az új haza megalapítására volt kiválasztott egy olyan királyi udvarban, ahol nála erre alkalmasabb, erősebb, kiforrottabb jellemeket is találni. És a kapott válaszok éppolyan igazak, de torzak és mocskosak is, mint amilyen a mi valóságunk.

Az Aeneis tartalmaz egy apró „rendszerhibát”: Creusát, Aeneas hites feleségét. Aeneas ugyanis a történet kezdetén nős ember. Nős emberek pedig nem tudnak világhódító birodalmakat építő városállamokat alapító útra indulni, amelynek során idegen királylányokkal kell (vagy éppen lehet) hetyegni, hogy aztán a leggyümölcsözőbb kapcsolatot egy újabb házassággal törvényesítsék is, bebiztosítva ezzel a későbbi Róma létezését.

Így aztán Creusának pusztulnia kellett. És ez nem Szabó Magda fikciója, az eredeti műben épp Creusa szájából hallatszik a kézenfekvő magyarázat. Miután Aeneasszal elveszítik egymást a Trójából való menekülés közben, alakja megjelenik egykori férjének és közli vele, hogy az istenek akarata, hogy ők elveszítsék egymást:

„»Mit használ ilyen esztelenül beleveszni a búba, Drága uram? Nem esett ez az istenek óhaja ellen; Mert innét követődnek utadra a Sors, meg Olympus Égi királya, ezek tiltják elvinni Creúsát. Hosszú számkivetés vár rád, sok tengeren által, Míg majd Hesperiába bejutsz, hol a lassú folyású Lyd Thybris szeli át gazdag szántóit a népnek. Ott jólét, hatalom vár és feleség, fejedelmi; Hát ne szakadjon a drága Creúsa miatt a te könnyed. Myrmidonoknak, grájoknak, dölyfös dolopoknak Nem fogom asszonyait szolgálni, se látni hazáját, Én, Venus istennő menye, dardán nő – – -Nem, mert engem e földön a menny szent anyja marasztal. Most pedig ég veled, és a fiunk… tartsd meg… szeretetben.« Szólt, s míg én zokogó hangon folytatni akartam, Ő már ment, már vonta be hígan a köd.”

Szabó Magda számára az életet jelentette, hogy megmentette Creusát, de ennek a fordulatnak hatalmas ára volt. Az Aeneis lefektette a történet megkerülhetetlen alapvetéseit: Aeneasnak (vagy valakinek, aki Aeneasnak látszik) el kell jutnia a későbbi Itáliába, mert az istenek ezt rendelték. Creusa számára tehát a menekülés egyetlen útja, ha Aeneas helyett ő járja be férje útját, ő érkezik meg Dido udvarába, majd Itáliába.

Ezek az alapvetések formálják azután Creusa jellemét is, aki a halálát megválthatja, de utána a lebukást elkerülendő – hiszen ő csak Aeneasként élhet – be kell teljesíteni a birodalomalapítói utat, találkozni azokkal a nőkkel és férfiakkal, akikhez a férje útja vezetett volna, és ahogy az sejthető mindkét nembeli találkozások egyaránt zavart okoznak az erőben.

A pillanat felnövekvésregény is. Creusa egy rossz házasságba kényszerített királylány, aki a drámai harcok közepén rádöbben, hogy hites ura, aki finoman szólva sem egy hős, inkább egy elkényeztetett pojáca, képes lenne megölni is őt, hogy beteljesítse anyja, Venus istennő, birodalomalapítói vízióit. Creusa halálra van szánva, mert csak, nincsen rá értelmes magyarázat, befolyása pedig úgy tűnik szintén nincsen a sorsára. És ennek a halálra, pusztulásra és teljes eltörlésre szánt nőnek a sorsát fordította meg Szabó Magda A pillanatban.

Ha eljön az a pillanat, amikor mi találjuk magunkat a földön, a sors összes dárdája ránk szegeződik, mi vagyunk azok, akit el akarnak törölni, akkor lesz igazán a mi könyvünk A pillanat. Kívánnám, hogy ez ne történjen meg, de az élet az a műfaj, amiben előbb-utóbb mindenki pont így kerül a padlóra, így csak annyit teszek, hogy jelzem, létezik ez a mű, ami segíthet felismerni, hogy más is járt így, és így talán könnyebb visszavágni az egész világnak.

A könyv mindemellett ezernyi kincset rejt az élet által eltörölni kívánt lelkek felemelése mellett. Szabó Magda kiváló nyelvalkotó is, kitalált több fríg kifejezést, a regény végén külön fríg szótár található, és a történet közben mi is megbarátkozunk az olyan, elsőre talán idegennek ható kifejezésekkel, mint a „bóbács”, a „lizikálni” vagy épp a „henye hangicsa”.

Mindemellett az írónő beleszőtte mindegyik szerelmi történetek egyik leghatalmasabbikát is a műbe. Mikor az egyébként is drámai események közepette Caieta, Aeneas egykori dajkája és Creusa segítője azzal szembesül, hogy élettársa, Cicus nem indulhat velük útnak, mert elveszítette a tesseráját (a városból kijutáshoz elengedhetetlen kellék), megteszi az elképzelhetetlent, és megidézi Eszkiesz istennőt, aki ugyan élet és halál dolgában is tud segíteni, de ennek a segítségnek égigérő ára van. Cicus érzelmein azonban még az sem változtat, hogy társa gyakorlatilag elveszti ember mivoltát. Korábban talán azt kívántam volna, hogy mindenkinek adassék valaki, aki megidézi Eszkiesz istennőt miatta, ha úgy hozza a szükség. Most az hat igaznak, hogy talán mégis szerencsésebb, ha olyan élet adatik számunkra, amiben sem képletesen, sem valóságosan nem kell senkinek meghalnia értünk…mert hát ki tudja, hogy hol van ezeknek a történeteknek a vége, vagy épp az eleje?

(eredetileg közzétéve: 2022. július 14.)