Ha a magyar néplélek bajairól egyszer valaki listát írna, sajnos az étkezési zavarok nagyon előkelő helyen végeznének. A közbeszédben is újra és újra teret kap a téma; nyílt titok, hogy nemzeti szinten van baj a táplálkozásunkkal, és a szegénység miatti éhezés és/vagy hiánytáplálkozás mellett hatalmas teret ölel fel (szó szerint) a túlsúly, amellyel a felnőtt népesség jelentős része, és egyre terjedő számban a gyermekek is küzdenek.
Ennek a könyvnek a létezése is paradoxon, az evészavarokról ugyanis bizonyos szempontból senki nem szeret olvasni. Megszoktuk, hogy így nézünk ki, hogy a felnőttek többsége valamifajta hájat cipel magán, és egyre inkább az élet velejárójának látjuk, hogy így festünk. Hálásak vagyunk, hogy nem (kifejezett) háború árnyékában élünk, hogy nem kell alapélelmiszerek nélkül főznünk, mint nagy- és dédszüleink generációjának. A hála jogossága vitathatatlan, de ténykérdés, hogy a magyar konyhákban nem az étkezéshez való egészséges viszonyulás mintáit adják tovább egymásnak az ott étkező generációk.
Lukács Liza kötete azért érdemel külön ajánlót, mert szembesít egy (eddig) nem túl közismert ténnyel: a fogyókúrák (vagy épp hízókúrák) többsége nem azért sikertelen, mert a betegnek ne lenne elég akaratereje, hanem azért, mert a probléma rendszer-, de minimum családszintű.
A könyv külön tárgyalja az anorexia, a bulimia és a túlevés problémakörét, és ami hatalmas erénye, hogy nem csak a klinikai esetekkel, hanem az enyhébb tünetekkel küzdők gondjaival is érdemben foglalkozik. Ugyanis ők vannak többen. Lukács Liza kifejti, hogy mik a fő problémák az anorexiás, a bulimiás és a túlevős családokban, és a diagnózis könnyebb beazonosíthatósága kedvéért anonimizált történeteket is megoszt az olvasóval. Ezek sokszor egyes szám első személyben íródott belső monológok, amelyek épp ezért elementáris erővel hatnak.
Lukács Liza figyelmesen ír arról is, hogy milyen mítoszok kapcsolódnak az ideális testsúlyhoz és testalkathoz, hogy mik az esélyek párkapcsolatban élve gyógyítani az étkezési zavarunkat, és megismerteti az olvasót a pszichológiai éhség fajtáival, ami nagyon hasznos szempont a megfelelő rálátáshoz. Emiatt ajánlom minden szülőnek is, aki az étkezéshez való egészséges hozzáállás útját keresi, mivel a példákból remekül rá lehet jönni, hogy hogyan mennek félre már egészen kisgyermekkorban az étkezési szokásaink.
Szívesen írnám, hogy ez az a könyv, ami a komplett fogyókúra-ipart bedönti majd, de nem fogja, ezt a szerző is tudja. Az emberek még mindig szívesebben kapnának be egy pirulát, vagy legalábbis rendelnének egy egész hétre megtervezett egészséges menüt maguknak (pláne megfizethető áron), mint hogy szembesüljenek a problémáikkal, és azzal, hogy bizony, önmagukban kell a változást keresni, ráadásul nehezített pályán, mert az étkezési zavar mélyebb okait kutatva komplett családi (pszicho)patológia tárul fel az olvasó és a gyakorló pszichológus előtt.
A könyv bizonyos szempontból a felszínt kapirgálja, mert a valódi okok olyan mélyenszántóak és nemzeti szinten is bevésődöttek, hogy fogalmilag sem tehet mást, mint hogy rájuk irányítja a reflektorfényt. Mégis, már a léte is hatalmas lelkesedéssel tölt el, ugyanis csodás fegyvert ad az olvasó kezébe: segít „rendszerfüggetlenné” válni. Az életünket sok mindennel el lehet tölteni, végső soron minden út önismereti, így végig lehet diétázni, kényszerétkezni is ezt a néhány évtizedet. Akinek viszont tényleg, valóban elege van abból, hogy nem találja a kiutat, annak számára a könyv remek iránytűként szolgálhat. Azon szerencséseknek, akiket pedig (aktuálisan) egyik étkezési zavar sem érint közvetlenül, egy nagyon átfogó és alapos képet ad arról, hogy mi a baj a szűkebb és tágabb környezetében, ahol ezek az étkezési zavarok óhatatlanul megjelennek.
Azért is írtam erről, mert amellett, hogy nincs minden rendben sem a derekunk, sem a konyhák táján, kézzelfogható a rendszerszintű probléma mögötti mérhetetlen szenvedés. Változást pedig csak akkor lehet elérni, ha ezzel szembenézünk, és ha el tudjuk kezdeni megérteni önmagunkat, és azt, hogy mások mivel küzdenek.
Olvasd el – minden egyes emberért, akinél ugyan reflexszerűen észleled, hogy rajta maradt pár kiló, de már nem is gondolsz vele, annyira természetes látvány ez Magyarországon, mindenkiért, akinél észleled, hogy annyira vékony, hogy ránézned is fáj, és mindenkiért, aki hánytatja magát, de ha szerencsés vagy nem látod és nem hallod a szenvedését. Ők teszik ki a népesség többségét. Értsük meg, hogy miről van szó, és azzal az erővel tápláljuk a lelkünket, amit ez a megértés szolgáltat. Mindannyiunknak változni kell ehhez. Már az is hatalmas előrelépés lenne, ha megnyílna erről a közbeszéd. Tegyünk érte. A szégyen pecsétje csak addig ül rajtunk, amíg láthatatlan. Ez a könyv lehet a tinta, ami kirajzolja ezt a nemzeti szintű problémát. Tegyük fel végre a térképre!
(eredetileg közzétéve: 2021. október 28.)
Fény-Törés-Pont 