A skandináv kitekintés második kötete ha lehet még könnyedebben szól komoly témákról, mint a The Year of Living Danishly.
Közhely, hogy a mai gyerekek digitális világban nőnek fel, a természetben megélt közvetlen tapasztalatok nélkül, vagy annak igen csekély számával. És nem látjuk előre, hogy ennek milyen következményei lesznek, de sejtjük, hogy nem csak pozitívak.
De legyünk önzőbbek, és nézzünk rá a saját életvitelünkre. Mit mutat a nap végén a telefonunkon a lépésszámláló? Mikor kirándultunk utoljára? Mikor feküdtünk utoljára a fűben, magunkba szívva a föld illatát? És milyen valójában az a világ, amiben ez nemcsak tolerált, hanem tulajdonképpen normális?
A hogyan neveljünk gyereket francia/német/természeti népek módjára témájú könyveknek van egy finom bája, ha az ember megfelelő attitűddel olvassa őket. Nyilván a szerző gyerekei sem tökéletesek, és a francia/német vagy éppen a jelen esetben svéd gyerekeknek is megvannak a problémáik, amikre megint csak külső szemmel lehet jól rálátni. De ha egy jópofa ötletbörzeként tekintünk a felhozott témákra, és mindemellett hajlandóak vagyunk tükörbe nézni és meglátni saját valós (ámde ennek megfelelően torz) hasonmásunkat, akkor egy, az életünket építő, egyben nagyon szórakoztató olvasmányt tartunk a kezünkben.
A szerző egy svéd édesanya, aki amerikai házassága révén az egyesült államokbeli Indiana államban neveli két lányát, amíg egy családi ok miatt nem költöznek hármasban fél évre Svédországba, a szülőfaluja mellé. Magyar szemmel is könnyű azonosulni vele, ahogy rácsodálkozik és finoman görbe tükröt mutat egyes tengerentúli szülői szokásoknak, hogy azután a svéd nézőpont bemutatásával új benyomásokkal gazdagodjunk.
A könyvet átszövik a személyes történetek, amelyek közül sok az olvasóval marad az utolsó oldal után is. Képzelhetjük például az édesanya meglepődését, amikor Indianában a zimankós tél beköszöntével sorra lefékeznek mellettük a gyermekek osztálytársainak szülei, amikor gyalog merészeli iskolába vinni a lányait, mert nem hiszik el, hogy mínusz öt fokban életben lehet maradni a kocsin kívül is. Vagy amikor rácsodálkozik a fűre lépni tilos szabályra a helyi nemzeti park egy részén.
Majd következnek a magyar szemmel is életidegenebb történetek, amelyekben a svéd szülők a kávézó előtt az utcán hagyják kisgyereküket a babakocsiban, vagy a ház előtt, ami alapvetően olyan mikrokörnyezetben valósítható meg, ahol még létezik valamifajta össztársadalmi bizalom. Ugyanakkor elgondolkodtató a kérdés, hogy hogyan fogjuk ezt az elvesztett bizalmat visszanyerni, ha esélyt sem adunk egymásnak (ha nem is alvó kisbabákkal, de mondjuk társasházi közös tárolóban tartott kerékpárokkal).
És példaértékű lehet azzal is szembesülni, hogy ha egy országban az év jelentős részében a világ nagy része által rossznak titulált idő van, de értelmes, egészséges életet szeretnénk élni, akkor tényleg nem létezik rossz idő, csak meg kell tanulni felöltözni, és felismerni, hogy az eső, a jég és a hó is a természethez tartoznak, és kellő körültekintéssel kültéri sportolást, hosszabb idejű kint tartózkodást is meg lehet oldani. A skandináv népeknek egyszerűen nem is volt más választásuk, meg is oldották. Nekünk van, és látszik, hogy rég elmentünk a könnyebbik irányba. A másik, talán még fontosabb tanulság a külföldi olvasó számára az lehet, hogy az északiak azt is felismerték, amit egy kellően átfűtött magyar portán nehezebb, miszerint a természet erősebb nálunk. Az ottani társadalmi bizalomnak jelentős alapját adja, hogy ők valóban rászorultak egymásra, az életükkel feleltek egymásért az ottani időjárási viszonyok között, és ez a társadalomban zsigeri szinten is tükröződik. Ezeket az erőviszonyokat érdemes egy nyugodtabb napon mélyen végiggondolni.
Azzal együtt, hogy a könyv (elsősorban a svéd kisvárosi rész) szinte nosztalgikus hangulatban olvastatja magát, mindenképp jó kiindulópont ahhoz, hogy körbenézzünk a világban, és felismerjük, hogy sok helyen jelentősen másképp élnek. És talán nem csak a gyermeknevelésben, hanem a saját életünkben sem késő az északi szokások és alapelvek közül átültetni néhányat a gyakorlatba, de legalábbis megnézni, hogy van-e strapabíró esőkabátunk, és egy olyan játszósruhánk, amiben akár egy behavazott domboldalon is lecsúszhatunk egy zordabb téli napon.
A szerző azt sem rejti véka alá, hogy sokszor a lányai sem lelkesednek a költözést követően az új helyi szokásokért, így viszont be tudja mutatni, hogy hogyan változik az idő múlásával a gyerekek nézőpontja, amitől a személyes történetek még életszagúbbak lesznek.
Elérhetőség szempontjából fontos információ, hogy a könyv magyarul még nem jelent meg. Az angol eredetivel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a szerző nem anyanyelvi beszélő, ennek megfelelően a megfogalmazások néha picit esetlenek, de ez is ad egy jó értelemben vett eredetiséget a kötetnek.
(eredetileg közzétéve: 2021. szeptember 1.)
Fény-Törés-Pont 