Dan Buettner: A hosszú élet titkai

Életmódtanácsokat tartalmazó könyvekből egy átlagos könyvesbolt kínálatában is sokszor úgy tűnik, hogy több van, mint égen a csillag, így mindig óvatosan és hosszú megfontolás után veszek le hasonló köteteket a polcról. Az előzetes tájékozódást követően is elég nagy meggyőző erő kell ahhoz, hogy vásárlásra adjam a fejem, és időt áldozzak egy ilyen témájú mű elolvasására. A „Kék Zónák, ahol az emberek a legtovább élnek” alcímet viselő könyv hosszú idők óta az első, aminek egyáltalán lehetőséget adtam, és a könnyedebb műfajon belül végül szimpatikus volt a megközelítése és a téma feldolgozása egyaránt, így a blogbejegyzés sem maradhat el.

A minőségi, és pláne a hosszú élet titkaival kapcsolatban az érdeklődőket ezzel együtt továbbra is a jóga felé irányítanám (ahogy azt a könyv is teszi egyes fejezetekben), ám a kötet táplálkozási tanácsadók és kíváncsi kutatók bevonása mellett más spektrumon is vizsgálódott, és ezekről az eredményekről is érdemes beszámolni.

Ugyanakkor azt még fontos figyelembe venni, hogy nem úgy kezdtem el az olvasást, hogy új információk garmadára számítottam, vagy pláne megfellebbezhetetlen igazságként akartam volna tekinteni a műben olvasottakra, hanem egy lehetőségként, hogy kimazsolázhassam magamnak azokat a részleteket, amelyek más forrásokból még nem értek el hozzám.

A könyvben öt úgy nevezett kék zónát keresnek fel a kutatók: Szardíniára, Okinavába, Dél-Kaliforniába, Costa Ricára, és egy görög szigetre, Ikariára látogattak el. A felfedezések és kutatások sora stílusban kissé nehezen indul, ám végül ezekben a részekben is rejlettek érdekes részletek. Amikor a szerző önkritikával tekint az aktuális étkezésére, az egyfajta közösségi érzületet jelenít meg, hiszen az olvasónak hozzá hasonlóan van egy kialakult életstílusa, ami vélhetően egyik Kék Zónabeli ajánlásnak sem felel meg (pláne teljesen), és hozzá hasonlóan mi is elgondolkodva pillanthatunk a könyv olvasásakor elfogyasztott „szuperélelmiszerünkre” vagy konstatálhatjuk annak hiányát a tányérunkon.

A Kék Zónák lakói életmódjának ismerete végül talán sok újat nem hoz az olvasónak, ám megerősítésnek épp megfelelő. A mai átlag budapestinél (nagyvárosinál) sokkal szorosabb közösségek ábrázolása, az elzártabb élettereket övező nyugalom, és az, hogy a nehézségek (!) kifejezetten részei a hosszú életnek, 2022 egyre bizarrabbul alakuló napjaiban talán mégis hordoznak értéket.

Nyilván inkább kivételes, mint általános, ugyanakkor különösen megindító egy görög férfi története, aki az Egyesült Államokba emigrált, majd tüdőrákot diagnosztizáltak nála, és inkább hazaköltözött a feleségével a szülei házába meghalni, mint hogy a kezeléseknek alávesse magát. Csak épp a helyi pozitív szokásoknak köszönhetően évtizedekkel élte túl a borzasztó prognózist, és végül a százéves kort is megélte.

Az átlagos magyar táplálkozási mentalitást ismerve áldásos olvasni a 80-20%-os étkezési szabályról is, rögtön a második helyszín, Okinava kapcsán, amely szerint ha figyelünk arra, hogy nagyjából 80%-ban együk csak “tele” magunkat, az lassítja az anyagcserét, és ezzel kevesebb káros oxidánst termel a szervezetünk. És persze számomra vegetáriánusként mindig öröm olvasni a növényi étrend előnyeiről, ami a magyar köztudatba még nem mindig nem elég lendülettel szivárgott be.

Különösen érdekes volt látni, hogy a kötet arra is kitért, hogy a fiatalabb generációk élete mennyire változott meg a globalizációnak köszönhetően, és több helyszínnel kapcsolatban is jutott tér annak, hogy a gyorséttermek elterjedésének, a fellazult közösségi szövetek és felgyorsult életritmus kézzel fogható negatív hatásairól is megemlékezzen a szerző.

Az olvasó végül elvárásoktól függetlenül gondolatébresztő benyomásokkal és információkkal gazdagodhat. Az életmód-tanácsadás világában és a női magazinok hasonló rovatain szocializálódott érdeklődő meg fogja találni az inkább babot/rizst/szóját egyél, és zöld teát igyál, és mozogj hetente minél több órát jellegű tanácsokat. Ám aki ennél többet várt, az sem marad muníció nélkül. A fogyasztói társadalomban nincsen kimondva, mert semmilyen szolgáltatónak nem érdeke a kapcsolódó transzparencia, hogy mi magunk vagyunk a termék. A mi időnk, a mi figyelmünk, amire jó példa a különböző platformokon kéretlenül megjelenő, és fizetés ellenében eltűnő reklámok, és egyáltalán, az a fajta hozzáállás, hogy a boldogságunk bármi fajta külső dologból fakadna, amit fel kell fedezni, de főleg meg kell vásárolni.

Amikor százéves (és túlnyomórészt aktív életet élő) emberekről olvasunk, az inspirálhat arra, hogy a jelenkori társadalmi nyomástól függetlenül gondolkodjunk el például arról, hogy mivel fogjuk szórakoztatni magunkat mondjuk nyolcvanéves korunkban, vagy hogyan fog telni egy napunk. Ezeken pedig nem azért érdemes elgondolkozni, hogy ne meglepetten és terv nélkül ünnepeljük majd a nyolcvanadik születésnapunkat, hanem mert az egészségeshez közelítő szokások azok, amelyek segítségével egyáltalán a kötetben bemutatott emberekhez hasonló aktivitással élhetjük meg ezt (vagy az ennél is magasabb) életkort.

A Kék Zónák között megismert, elzártabb közösségekkel kapcsolatban pedig külön biztatás nélkül is felötlik az olvasóban, hogy mik azok a fejlesztések, szolgáltatások, vagy épp mindennapi rutinok, amelyeket nélkülözhetetlennek hiszünk, ugyanakkor valójában remekül ellennénk nélkülük egész életünkben. És mik azok a tényezők, amelyekre valóban szükségünk van a túléléshez, és pláne a minőségi élethez. Ezek a kérdések, és az erre magunkban talált válaszok azok, amelyek miatt érdemes ilyen témában olvasni.

(eredetileg közzétéve: 2022. október 1.)