Könyvajánlót írni magyar olvasóknak egy olyan könyvről, ami kizárólag angol nyelven jelent meg, még 2023-ban is, amikor már nem illik nem beszélni angolul, pláne egy bizonyos kor alatt, még mindig teljesen eszement dolog, és talán pont ezért szeretem csinálni. Túl sok kötelező, túlszabályozott és illendő esemény van az életünkben, amit sokszor úgy tűnik, hogy nem lehet megúszni, és ilyenkor végképp jólesik szétfeszíteni a kereteket.
Különösen, ha egy olyan írásról számolhatok be, aminek az írója maga is a határokat feszegeti. Ez a harmadik könyv, amit Anna McNufftól olvastam, de a háromból bármelyiket jó szívvel ajánlom. Anna foglalkozása ékes magyar nyelvünkön talán kalandor lehetne, nem a rossz szájízt kapott értelemben, hanem abban a lehető legjobb értelemben, hogy ő egy olyan ember, aki a kalandokat és a kihívásokat keresi az életben.
Az eddigi kötetekben végigfutotta Új-Zélandot teljes hosszában – mármint az Északi-sziget legészakibb pontjától a Déli-sziget turisták számára kijelölt legdélibb pontjáig az ún. Te Araroa Trailen –, és végigkerékpározta az összes amerikai államot (bár néhány államban csak tizenöt percet tudott tölteni, különben lejárt volna a vízuma, a hölgy ugyanis brit). Ebben a harmadik kötetben pedig számomra két nagyon kedves időtöltést ötvözött: a hosszútávfutást és a mezítláb történő közlekedést.
Ezek mentén pedig a kitűzött kaland ezúttal Nagy-Britannia végigfutása volt mezítláb, a Shetland-szigetektől Londonig, száz maratont teljesítve a vállalás során (össztávban, nem száz külön maratoni távot).
A könyv iránti lelkesedésemhez még tudni érdemes, hogy a hosszútávfutással immár nyolc éve felhagytam, így tehát nem a saját futóedzéseim külső támogatása végett lapoztam fel a könyvet, hanem Anna könnyed, vicces, mégis lényegre törő beszámolóira voltam kíváncsi az útról és Nagy-Britanniáról, amit egyébként is ritkán ismerhetünk meg ilyen teljesen véletlenszerű kaleidoszkópon keresztül.
A kaland iránti szimpátiát csak növelte, hogy a költségcsökkentés érdekében Anna önkéntes szállásadóknál lakott az út nagy részében, akik a csomagját is egyik városból a másikba szállították. Önkénteskedni nagyszerű, egy nagyon fontos része az életnek, egy olyan része, ami Nyugat-Európában még mindig sokkal bevettebb, mint itthon, ezért nem lehet róla eleget hallani.
Az általánostól eltérő szállások igénybevételéről való olvasás egyben egy önismereti utat is jelenthet az olvasónak. Relatíve ritkán kerülünk ugyanis abba a helyzetbe, hogy nagyjából fél éven keresztül (Anna végül öt hónapon keresztül futott) mások házában, lakásában szállunk meg. Az igazi kérdés azonban az, hogy bevállalnánk ezt egyáltalán? A könyvben Anna a szállásaival kapcsolatban nem számol be semmilyen kellemetlen tapasztalatról (és csak egy-két furább alakkal találkozott a futásai során, különösebb inzultus nélkül), és persze a hosszútávfutás iránti lelkesedés is egy remek szűrő, de érdemes elgondolkodni, hogy hol vannak a mi határaink, és mennyire éreznénk a kaland ezen formáját komfortosnak.
És hogy milyen mezítláb száz maratonnyi össztávot lefutni Nagy-Britanniában? Kipróbált humorérzék kell hozzá, kíváncsiság a természet csodáira, kitartás és türelem. A gyakorlatban mindenekelőtt vastag bőr képződik az ember talpain, továbbá remek (ön)triggerpont terapeuta lesz. Olvashatunk az Annát kísérő lelkes futókról is, akik egy-egy ponton hosszabb vagy rövidebb távokra becsatlakoztak, és sokszor ezek a részek a leginspirálóbbak. Olyan emberek futottak vele hosszabb távokat, akik korábban két kilométert sem, vagy épp rövidebb távokkal a lábukban végigcsináltak egy félmaratont.
Annáról még azt érdemes tudni, hogy a szülei olimpikon evezősök, és bár kifejezetten sportos családban nőtt fel, sőt, maga is magas szinten evezett, azért nem az edzőteremből futott át először Új-Zélandra, majd pattant egy bringa nyergébe az Amerikai Egyesült Államokban, hogy onnan mezítlábazásra váltson hazájában. A könyvekben szó van felkészülésről, a mindennapokból való kitörésről, a test határainak kitolásáról, és annak megéléséről, hogy a munkahelyi és családi keretek kiesésével hogyan alakul az ember élete (pláne egy idegen országban).
A könyv azért is inspiráló számomra, mert egy maratonnal a lábamban jó volt arról olvasni, hogy Anna a helyén tudta kezelni azt, hogy szó szerint kifutott az időből, és ezért „csak” kilencven maratonnyi össztáv jött össze végül a kitűzött száz helyett. Olvasóként persze könnyű ezt lazán venni, de azért Anna az út legtöbb szakaszán beszédeket is tartott, nyilvánosan vállalta, hogy ezt az össztávot fogja teljesíteni – többféle reakció is várható volt arra, hogy elmaradt az eredeti tervtől. Szerencsére a média is ráérzett a rövidebb táv mellett kommunikálható belső munkára, és nem csapott vissza az egyébként nagyon is reális döntés. (Egész egyszerűen túlságosan hideg és fagyott volt a kaland végére a talaj a mezítláb történő futás folytatásához.)
A (hosszútáv)futás túl sokszor eredményorientált, és sokan ezért maradnak távol tőle, amíg nem építik ki azokat a lelki védőfalakat, amikkel felvértezve már teljesítménytől függetlenül élvezhetik magát a futást. Ez a könyv – bár határokat tágító kalandról szól – így mégis egyben megerősítést ad arról is, hogy ér kevesebbet teljesíteni, ér „veszíteni”, mert a látszólagos vereség során is nyerhetünk.
A futós éveim alatt jó néhány eredményorientált futó könyvét olvastam (ráadásul úgy, hogy az adott könyvekben nem erre a nézőpontra számítottam), ezért volt különösen jóleső számomra, hogy Anna a rövidebb össztávot is sikernek élte meg.
Mindannyian más távon indulunk a saját életünkben, és a saját utunkat kell bejárnunk. Anna a futása során a brit Girlguiding szervezet csapatainak tartott beszédeket, így kalandja révén fiatal lányoknak mesélhetett arról, hogy lehet elsőre őrültnek tűnő dolgokat csinálni, és nemtől függetlenül minden ember fantasztikus tettekre képes.
Ha kifelé kacsintgatunk túlzottan egyennek tűnő életünkből, akkor azért lesz tartalmas olvasmány, ha pedig a látszólagos külső korlátoktól függetlenül mély belső szabadsággal éljük mindennapjainkat, akkor egy, az átlagosnál lényegesen szabadabb lélekkel való találkozást hozhat el az életünkbe a Barefoot Britain.
És mindenképp sétáljatok végig mezítláb legalább egy nagyobb kertben, ha maratonfutásra nem is vállalkoztok – több gyógyító erővel bír, mint azt gondolnánk.
(eredetileg közzétéve: 2023. október 14.)
Fény-Törés-Pont 