Kincset találtam. Igazából még valamikor tavaly, de ennek a könyvnek most van itt az ideje. Vannak emberek, zenék és könyvek, amik valami olyannak az esszenciái, hogy azt hiszed, ilyen nem is létezhet, de aztán újra és újra kiderül, hogy mégis itt vannak velünk. Ilyen ez a könyv is, ami – ha valami – tökéletesen passzol az idei, életünk legkülönösebb ünnepi időszakához. Különösen nagy szeretettel ajánlom olyanoknak, akik még nem lepték meg saját magukat valamivel.
A „The Abundance of Less” című könyvet (magyar fordítása sajnos még nincsen) már műfajilag is nehéz besorolni. Egy Japánba vetődött amerikai férfi írt könyvet olyan különleges emberekről-emberekkel, akikkel a Japánban töltött idő során találkozott. Nagyon leegyszerűsítve az ő életüket mutatja be a könyvben.
Hogy ez miért adhat sokat olyanoknak is, akiket adott esetben nem érdekel, hogy hogyan él néhány japán ember, pláne egy amerikai szemével?
A könyvben szereplő emberek azelőtt éltek a „slow life” mozgalom és a „simple living” elvei szerint, mielőtt egész iparágakat húztak fel erre, és pláne azelőtt, mielőtt idén mind magunkévá tettük a hesteg „maradjotthon” elvét. Amikor ők otthon maradtak, még nem létezett a Facebook, amin most erről írok. De ők azóta is otthon maradtak, és jól érzik magukat benne.
A könyv igazi különlegességét az adja, hogy a szerző elképesztő minőségben és tömörséggel ír minden lényeges elemről: az emberek múltjáról (többségük teljesen átlagos családban nőtt fel); arról, hogy hogyan valósítható meg a társadalomban, de annak peremén egy valóban fenntartható egyszerű élet, adott esetben több gyereket is nevelve; az emberek hivatásáról (rizstermesztés, fafaragás, papiruszkészítés, egyedi – mármint egyetlen egy példányban készült – könyvek készítése, zenész, keramikus), és arról, hogy milyen utat jártak be, amin eljutottak ehhez az életmódhoz, és mit is gondolnak a világról. A könyv nem igazi interjúkötet, inkább regény – igazából rövid leíró részek és beszélgetések váltakozó sorozata, amelyekből pont annyit tudunk meg a vonatkozó japán, nepáli, indiai stb. eszmei háttérről, ami megérteti az életutat, de mégsem taszítja az olvasót követhetetlen tudományos mélységekbe. És nyelvileg is gyönyörű, azzal együtt, hogy a lefordíthatatlan japán kifejezésekről is őszintén ír a szerző.
Egy olyan könyv, amit bárhol üt föl az ember, azonnal beszippantja, és lehetetlen letenni. Csupa kedvenc résszel. Ide mégis az egyik zárórészt választottam:
After breakfast, as the autumn air fills the house, I ask him, „What is the thing you are most glad about the life you have chosen?”
„That I am here,” he answers with complete certainty: „That I exist. That’s the biggest mystery, and the biggest miracle. That I am not living in tomorrow. When I was young, I was searching, whether in the psychedelic movement or in India; and now I have arrived finally at … being here.”
És ezért különleges, mert erről szól az egész, hogy miért jó nekünk itt és most, mármint itt és most is, a járvány alatt is. Van ilyen könyv. A könyvről is könyvet lehetne írni.
(a bejegyzés alapjául szolgáló írás 2020. december 19-én született)
Fény-Törés-Pont 