Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

Hol kezdődik az élet igazán? És mi a lényege?

Ha egyetlen szóval kellene Az ifjú Arát jellemeznem, azt mondanám: szívdobbanás.

Nem szoktunk hozzá, hogy figyeljünk a testünkre (a lelkünkre pláne), én pedig most mégis erre hívok minden blogolvasót. Tedd a szívedre a kezed, kedves olvasó. Keresd a csendet, hogy legbelül érezhesd, hallhasd és tapasztalhassad a szíved dobbanását. Ha elég mély csendet találtál, és elég hosszú időt az egyedüllétre, akkor talán azt is átélheted, ahogy a megfigyelés közben eggyé válsz a saját testedet éltető rezdüléssel.

Azért hívtalak meg erre a szokatlan gyakorlatra, mert éppen ilyen élmény Az ifjú Arát olvasni. Az egész könyvet áthatja valami szokatlan lüktetés, amely a történet sodrásával összhangban gyorsul vagy épp csillapodik, ám meglepő módon pontosan annyira életszerű a ritmusa, mintha a saját életünk jelzőtüzei között bóklásznánk.

Oda is küld minket Baricco ebben a kötetben. A jelzőtüzek közé. Talán van még olyanunk most is, a fogyasztási élvhajhászásban megcsömörlött huszonegyedik században. És ha valamit biztosan tudhatunk a kötet utolsó oldalán, az az, hogy jelzőtüzek nélkül nincsen se fény, se kegyelem a számunkra.

Az író eddigi utolsó kiadott könyve Az ifjú Ara, és ez érződik is a történeten. Baricco már tudja, hogy szavakkal leírható dimenziókban nem lehet ráakadni az élet értelmére, és ennek biztos tudatában, és éppen ezért olyan széles vászonra vázol fel az élet szavakkal megfogható tanulságaiból és élethelyzeteiből egy szinte kéjesen kifinomult, ám mégis a legváratlanabb pillanatokban merő kegyetlenséggel megtűzdelt történetet, amelynél tágabb spektrumot igazán nehéz elképzelni.

Ám a lényeg talán mégsem ez. Baricco sok olyan művészi eszközzel él, amelyek már korábbi műveit is jellemezték. Velünk van ismét a végletekig kifinomult, az olvasó számára külön élvezetet okozó nyelvhasználat, ezúttal – mivel a történet engedi – az akár hangos felnevetést okozó humorral párosítva; miközben oldalról oldalra sorjáznak az eredeti ötletek, és képről képre szövődik egy újabb, szinte álomszerű történet.

Baricco most azonban bevet egy olyan eszközt, amit ennyire közvetlenül és élesen még sosem használt: tőle is szokatlan módon és gyorsasággal váltakoznak az elbeszélők a kötetben. Az egyik percben mi vagyunk az ifjú Ara, majd a Lány, majd az Anya, majd az Apa, vagy épp a Bácsi.

Mi vagyunk az ifjú Ara, a Lány, az Anya, az Apa, vagy épp a Bácsi. Az összes szereplő mi vagyunk. Ezt érti meg a főszereplő – aki szintén mi vagyunk –, és akkor talán mégsem kimondhatatlan szavakkal az, ami ily módon általában nem megtapasztalható.

És itt kezdődik az élet…

Az ifjú Arában ábrázolt életben a Fiú családja örökös félelemben él az éjszakától, mivel minden családtag éjszaka halt meg. A történet egyik lényeges szála, amely az Apa (Apák) életéhez és életük végéhez kötődik, amiben Baricco összecsomózza az egész életét látszólag átalvó Bácsi életének tragédiáját az Apa és az Anya és a Lány drámájával, és ezt a csomót a könyv végén át lehet vágni, mert a történet ezen a síkon is működik, és az ifjú Ara megérti, hogy mit kell tennie.

Ehhez a megértéshez pedig a többi szereplő lényének megértése vezet el. Ezen az úton kalauzol minket Baricco, az utazás pedig sokszor zavarba ejtő. A regény minden más korábbi könyvénél érzékibb, de talán csak azért, hogy kiderüljön, a szexualitás mögött is igények és érzések garmadája rejlik, mindenkiben tetszőleges kombinációként másképp kalibrálva.

Az ifjú Ara arra tanít, hogy merjünk megállni és körbehordozni a tekintetünket azon, ami éppen most van, mert minden pillanat tanítás, minden pillanatról ugyanilyen regényeket lehetne írni. És a látszólagos sokféleség végtelen kavalkádja minden időkben hasonló történetek megszületését eredményezheti, amelynek során a titok gömbölyítése közben a titok maga válik egyre élvezetesebbé, azáltal, hogy a sokféleség minden újabb, határtalan természetéből fakadó tulajdonságával megfejthetetlen marad.

De közben sose feledjük: minden pillanatban mi vagyunk az ifjú Ara, majd a Lány, majd az Anya, majd az Apa, vagy épp a Bácsi. Az összes szereplő mi vagyunk.

És ez a lényeg.

(eredetileg közzétéve: 2022. július 29.)