Arról, hogy mindig minden jobb lesz

1.

Gyakorló irodistáknak nem mondok újat, de a Windows frissítéssel sok újdonság érkezett a laptopokra. Az egyik ilyen, amit természetesen véletlenül vettem észre (mert nincs ember – legalábbis olyan, aki még az előző évezredben született –, aki ezt a funkciót magától keresi), az a tetszik gomb használata a szöveghez tett megjegyzéseken.

Amikor jogászként átnézek egy dokumentumot, és valami furcsaságot találok, akkor van, hogy erre csak felhívom a figyelmet, van, hogy ki is javítom, és általában hagyok egy rövid megjegyzést, hogy mit miért csináltam. Nem vagyunk egyformák, és a kolléga nyilván nem pont úgy gondolta, mint én, különben nem kellene javítanom. Erre régebben jobb esetben érkezett egy válasz, ha nagyon nem értettünk egyet, akkor emailben, telefonon, online megbeszélésen vagy élőben átbeszéltük, aztán mindenki elfogadott mindent, és a megjegyzést töröltük.

Aztán a Word fejlődött, és már le lehetett zárni a megjegyzéseket. Ez valóban egy remek funkció, még az a kategória, ami valószínűleg sokunknak hiányzott is. Az egyetlen hátránya, hogy amikor ott maradnak a lezárt megjegyzések, az jelentősen megterheli a dokumentum méretét és használhatóságát, és végül úgy omlik össze, nem egyszer, hanem többször, mint a járni tanuló csecsemő, aki elindul, lehuppan, majd feláll, tesz egy óvatos lépést, hogy újra leüljön, és így tovább, a végtelenségig.

De ezeken is átküzdjük magunkat. Meg lehet beszélni, hogy miért szeretném lezárás helyett törölni a megjegyzéseket, és néhány hasonló többórás kínlódás után, amikor a kollégánál nem nyílik meg a küldött dokumentum, általában kedvező fogadtatásban részesül a javaslatom.

Amikor a Worddel ápolt viszonyom egyfajta nyugvópontra ért (elfogadtam például, hogy az alapbeállításos Arial betűtípust lecserélték Aptosra, és úgy éreztem, hogy haladóbb szemlélet, ha ezt használom, mint ha megterhelem a rendszer memóriáját egy saját beállítással), és úgy éreztem, hogy szinte barátokká váltunk, együtt teázgatunk valami árnyas padon a szép tavaszi napsütésben, akkor egyszer csak beköszönt a tetszik gomb, és felrúgja a status quót, és jól bemutat nekünk.

A tetszik gomb legnagyobb hátránya, hogy véletlenül is meg lehet nyomni. Én is így találtam rá. Tehát a kedves kolléga, aki véleményez, és eddig azt írta, hogy „Rendben.” vagy „Egyetértek.” vagy épp hosszan kifejtette az egyet nem értését, most véletlenül is rányomhat a kis jelre, félreértések garmadáját okozva.

A tetszik jel ellen határozottan tiltakozom. Nincsen rá szükség! A Word nem a közösségi média része. Nem csevegőprogram. A Wordben dolgozunk, vagy dolgozni próbálunk. Azt látom, hogy nem a jogászokra gondolt a költő, amikor továbbfejlesztette, de néha gondolhatna ránk is…

A szerződéseket írva azon dolgozunk, hogy a szavaknak egyértelmű jelentése legyen. Hogy ami igazán fontos, de papír is kell róla, az úgy legyen megörökítve az utókornak, hogy mindenki ugyanazt értse azon, ami elhangzott, hogy mindenki számára ugyanazt jelentse, ami történt. Erre törekednénk. Ez kicsit olyan, mint a fertőtlenítés a műtőben. Semmilyen zavaró elemre nincsen szükség.

Keressétek meg a tetszik gombot a Wordben, a saját érdeketekben, hogy soha ne nyomjátok meg véletlenül. Mi mindent kell tudni, és csodálkozunk, hogy lassan se olvasni, se tájékozódni, se kitartani semmiben nem tudunk. Nem is csoda, hiszen pont az ezekre szánt energiát és figyelmet emészti fel a fárasztó munka, amivel meg tudjuk védeni magunkat attól a sok mindentől, amiről legalább észrevettük, hogy árthat nekünk.

2.

Amikor megvettem életem harmadik (és első Kärcher) porszívóját, és boldogság töltött el, biztosan tudtam, hogy letagadhatatlanul öregedtem egy kicsit. Jó, mondjuk a kisbabák egy része szereti a porszívót, de azért a gyerekek jó része komoly lelki sérülést szenvedne, ha a születésnapjára porszívót kapna a kedvenc játékainak halma helyett.

A porszívóval minden olyan simán ment, gondoltam a mosógép is gyerekjáték (khm…) lesz. Tévedtem. Mivel a honlapokon megadott műszaki paraméterek alapján úgy saccoltam, hogy a fürdőszobába csak felültöltős mosógép férhet el, az elöltöltősök ki is estek a versenyből. A Media Marktban az eladó csak enyhén nézett hülyének, amikor mind a hűtőket, mind a mosógépeket élőben szerettem volna megtekinteni a boltban. Aztán hamar kiderült, hogy nem mentem hiába. Az egyik ismert és híres (ám alapvetően nem hűtőket gyártó) cég hűtője ugyanis borzalmasan hangos, tudtam meg, a másikban a kivehető polc fogott ki rajtam, és szörnyülködtem egy sort, hogy manapság mindent szinte csak szürkében lehet megvenni, amikor ez az egyetlen szín, aminek az összes árnyalata borzalmasan áll nekem, így nyilván a lakásomba se fogom beinvitálni egyiket se.

A mosógép egyszerűnek tűnt. A bolti megtekintéssel nem jutottam sokra. Nem utolsósorban azért, mert már annyira sokan csak online vásárolnak, hogy – mint megtudtam – egy csomó készüléket el se helyeznek a kiállítótérben, gondolván, hogy a kedves vevő úgyse fárad be hozzájuk, és náluk csapódnak le a számok, biztosan nem is tévednek.

Így aztán a személyes megtekintés után becsülettel végigböngésztem a megjegyzéseket. Remek tükör volt a magyar társadalom pszichés állapotáról is. Ugyanaz a készülék az egyik embernek maga a csoda, a másik teljesen átverve érzi magát, de a stílus és a megfogalmazás alapján inkább a csoda tűnik igaznak… Végül elég hamar döntésre jutottam, és egész gyorsan meg is érkezett a készülék. Kismillió program, a leghalkabb az összes szóba jöhető gép közül. Gondoltam jó pár évre meg van oldva az életem, ez a rubrika pipa, a mosógépre még egy gondolatfoszlányt se kell pazarolnom.

Átlapoztam a használati útmutatást. A mosógép annyira fejlett, hogy az előre beállított programokon belül is lehet állítani a hőfokot és a centrifugát is, és én botor módon használtam is ezeket a funkciókat. Így aztán nem sokkal az első mosások után arra figyeltem fel, hogy ezzel a géppel valami mégse stimmel, mert hogy iszonyúan hangos. Nem egyszerűen a centrifuga része, ami kicsit olyan, mint a fúró a fogorvosnál, ez nem valószínű, hogy halk lesz az én életemben, hanem a centrifuga előtti résznél mintha sziklák zuhannának le a mosógépben.

Amikor a lakás legtávolabbi pontjáról rohantam a mosógéphez, olvasásból felpattanva, mert olyan hangos zuhanást hallottam, és nem tudtam eldönteni, hogy a kikapcs gombhoz kell majd nyúlnom, vagy az a legegyszerűbb, ha egyenesen a biztosítékot kapcsolom le, akkor megkerestem az ügyfélszolgálatot. Karácsony előtt ugyan elkeverték az adataimat, de végül pár hét gyapjúmosás után (az csak 400-as fordulatszámot igényel, az egyetlen paraméter, aminél nem zuhantak a sziklák), megérkezett a szerelő.

Ez az új gép már annyira modern, hogy nem lehet beletekerni a különböző programokba (az előző elöltöltősnél ez még diagnosztikai módszer volt), külön tizenöt perces javítóprogram van, azzal minden rendben van. Ez remek hír volt, csak én nem a javítóprogrammal mosok!

A szerelő azért megszánt, így a következőket tudtam meg tőle: a szénkefés mosógépek kivezetésével át kellett alakítani a gépek működési módját, aminek az a szűk keresztmetszete, hogy a dob úgy mozog a gépen belül, hogy még éppen nem nyomja szét a mosógép oldalfalát. Azaz, amikor iszonyúan hangos zajjal centrifugázik, akkor éppen azokat a paramétereket állítja be, amikkel még éppen nem nyomja szét a mosógép oldalfalát. Ha szerencsém van. Ez ellen az egyetlen orvosság, ha szinte teljesen telepakolom a gépet, és csak akkor indítom el, amikor már egy vékony tavaszi kendőt is alig tudok beleszuszakolni. Egyszemélyes háztartásként ez komoly kihívás, de rendszeresítettem a gyapjúmosást (a hosszabb programos 1200-as fordulatszám amúgy is leginkább arra jó, hogy rövid úton szétszedje a ruhákat), és időnként összevárom a teljes programra elegendő mennyiséget is.

A másik tanács az volt, hogy hiába ígér a gyártó minden jót, a kiválasztott programhoz ne merjek hozzányúlni. A hőfok még rendben van, azt kedvemre tekergethetem, de a fordulatszámot hagyjam a csudába. A mosógépben zuhanó sziklák ugyanis az a hanghatás, amivel a dob be- illetve elállítja magát a rendes, programbeli fordulatszámtól.

Még több gyapjúmosással töltöm a mindennapokat azóta, még szerencse, hogy száraz a lakás, és így is legfeljebb egy nap után leszedhetem a kimosott holmikat.

Most már tudom, hogy szűken, de az elöltöltős gép is beférne. Várom, hogy leteljen a jótállási idő és kihívhassam a nem a márkával szerződött régi szerelőt, hátha neki lesz valami jó kis tippje, hogy hogyan hordhatnék ki csak eggyel kevesebb szívrohamot lábon. Az alsó szomszéd még nem jelentkezett, ezt némiképp csodálom is, de ez a típusú robaj inkább oldalirányban, mint lefelé terjed. Abban biztos vagyok, hogy mindig minden jobb lesz, de hogy hogyan, az sokszor nem teljesen egyértelmű.