Cím nélkül (2023. június 18.)

Szakmai közhely, hogy senki nem olvas el három mondatnál hosszabb emailt. Kihívás: ez hosszabb!

Két téma járt mostanában a fejemben, és talán mindkettő ugyanaz, csak másik nézőpontból szemlélve az életet.

1. Érdemes elvégezni azt az átfogó gondolatkísérletet, hogy mindent megkérdőjelezünk az életben. Az csupán egy körülmény, hogy az én generációm abba született bele Magyarországon, hogy egy, a szocializmusból felszabadult fogyasztói társadalomban az a tisztességes boldogulás receptje, hogy az ember szorgalmasan tanul, jó esetben több idegen nyelvet beszél és még diplomát is szerez, megbízható munkaerő vagy munkaadó lesz, lehetőleg a személyes boldogulását is megtalálja, és egy vagy több gyermeket nevelve továbbadja az általa fontosnak tartott értékeket, tisztességben megöregszik (megjegyzem, itt már nagy üres foltok vannak a fogyasztásközpontú és fiatalságmániás nézőpont miatt), és…nincs vége a mondatnak.

Mindenki szabadon megkérdőjelezheti a saját körülményeit (csak győzze kérdőjellel).

Ugyanakkor érdemes ránézni ezekre az átadni kívánt értékekre, és emellett a mindennapjainkban kötött kompromisszumokra (hogy egy kicsit a naposabb oldalon barangoljunk). Csak ötletelek, de manapság szinte alapjognak tekintünk olyan dolgokat, mint a személygépkocsi-használat, a minél több személyes tulajdon, a korábbinál sokkal több utazás, és hogy mindenkinek (hiszen nagyon demokratikusak is vagyunk) minden jóból több és jobb jár.

(Utóbbi végképp teljes rejtély számomra, hiszen pszichológiai értekezések sora bizonyítja, hogy az ember alapvetően a fájdalomból tanul, annak révén változik, tehát a negatívumoknak is megvan a helye az életünkben, mi mégis úgy teszünk, mintha az minimum valami ördögtől való dolog lenne. Másrészről teljes vakságot feltételez arra az igen tényszerű körülményre, hogy a Föld erőforrásai majd nyolcmilliárd ember igényeivel szembe állítva – attól még, hogy esetleg nem tudjuk ezt felfogni – végesek.)

És mielőtt nagyon belebonyolódnánk ezekbe, nézzünk rá erre a részletkérdésre is:

Egy mai kisgyerek (de ez igaz volt már ránk is) egy olyan komplex mátrixba születik bele, amiben nem mellesleg véleményt kellene alkotni a történelem elmúlt több ezer évéről, energia- és biztonságpolitikáról, élelmezésről, közlekedésről, oktatásról, vallási kérdésekről stb. stb. stb.

A feladat valóban komplexnek látszik, és ezzel összhangban a többség arra jut, hogy hagyjanak engem békén, csak hadd csináljam a saját dolgomat, hadd valósítsam meg a céljaimat (itt ugorjunk vissza az értékeinkhez), és a többi nem az én bajom.

Hosszan lehetne írni a fentiekről, az értékekről, a kompromisszumokról, a világ komplexitásáról, de egyre kevesebb ember van, aki hosszú szövegeket olvasna, így csak néhány pontot emelek ki, amiket érdemes a megkérdőjelezés közepette megfontolni.

Mit árul el rólunk, hogy egy haláltagadó, haláleltussoló, halál elől menekülő, az élet legfontosabb eseményével maximum a horrorfilmek szintjén foglalkozó társadalomban élünk?

Mit árul el rólunk, hogy a közéletet uraló társadalmi kérdések között, az ide-odaguruló adóforintjaink nyomán az elmúlt pár évtizedben annyi történt, hogy a női kozmetikumok terén már nem csak a negyven pluszosoknak van külön termékcsaládja, hanem az ötven pluszosoknak is? Ez a mai világban az egyetlen érdemi változás az öregedéssel kapcsolatban. (Hurrá. És ez véletlenül sem csak Magyarországra vonatkozik, minimum nyugati világbeli probléma.)

Mit árul el rólunk, hogy a mai társadalom egyetlen védekezése (védekezése, nem válasza) az öregedésre és a halálra a fiatalságkultusz? És hogy ennek köszönhetően láthatunk rommá plasztikázott „sztárokat”, ennek köszönhetően olvashatunk (olvashatunk? hm… lassan csak hallhatunk) végtelen mennyiségű életbölcsességet több tapasztalásra érdemes jó esetben harmincasoktól, ennek köszönhetően kopik ki a világ érdeklődési köréből az élet második felét taposó minden ember, annak ellenére, hogy jórészt az ő keresetük és munkájuk révén működik a gazdaság?

Bár mivel a téma agyon van hallgatva, talán jobb is a radar alá kerülni, burjánozhatnak a mindenfajta másodlagos piacok, és ha még fenntartható lesz a civilizáció, akkor lehet, hogy lesz arckrém hatvan pluszosoknak is, mire hatvan leszek. Szinte kecsegtető fejlemények.

És az idő nem kímél. Ahogy múlnak az évek, ezek a kérdések valójában egyre hangosabban dübörögnek mindenki szívében, és a világnak is egyre hangosabban kell dübörögnie, hogy ne halljuk meg ezt a halálsikolyt, és mi bármit megteszünk, hogy a világ még hangosabb legyen. Ez a jelenlegi közös döntésünk.

A fogyasztói társadalom működtetése választás, közös választásunk. A természettől elszakadt élet is választás, közös választásunk. Az energiaigényes életmód fenntartása is választás, közös választásunk. A halál eltagadása is választás, közös választásunk.

Be lehetne látni, hogy önmagában semmilyen vagyontárgy nem örömforrás. Létre lehetne hozni azt a körforgásos világgazdaságot, ami mellett az ember talán tovább talpon marad a Földön. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy jelenleg minden esély megvan rá, hogy az ember előbb tűnik el, mint a Föld, és minden másodpercben aktívan teszünk ezért. A klímaválság annyira emberközpontú megfogalmazás! Gondoljunk csak bele: éghajlati változások mindig voltak, középiskolai tananyag. A kérdés csak az, hogy alkalmas lesz-e az emberi életre a Föld, vagy sem. Ez nem klímaválság, ez az emberiség által létrehozott társadalom és gazdaság válsága – saját magunkat dobjuk le a Földről! A klíma pont magasról tesz ránk.

És mielőtt az itthoni inflációs sanyarú gazdasági helyzetünkre mutogatnánk, érdemes tágabb kört felölelő számokat nézni, amiből kiderül, hogy Magyarországon minden kínunk ellenére olyan társadalmi közegben élünk, ami nagyon is aktívan tesz ezért a „klímaválságért”. Miközben óriási szükség lenne a személyes lelki jóllétet támogató, (természeti) erőforrást nem igénylő szolgáltatások kialakulására (az egész világon), ami itthon különösen gyerekcipőben jár. Talán egészen különös gondolat, de bizonyos szempontból az oktatást is abszolút idesorolnám.

Utolsó felvetésként ehhez a ponthoz pedig az időjárás szavunkon való elmélkedést is javasolom. Idő-járás. Halad az idő (feltételezéseink szerint lineárisan előre), és közben (nyugalmasabban vagy akár drasztikusan) változnak a körülmények. Elég pontos megfogalmazás, nem? És az idő jár, nem az ember.

2. Vérzivataros időkben végképp mindig érdemes megfontolni, hogy mi is meg fogunk halni. Segít alakulnia a bennünk felsejlő perspektívának. [De előtte még a halál eltagadására vonatkozó közös döntésünk miatt elhallgattatunk, eltűnünk, felhangosítunk mindent és mindenkit (akik közben ugyanúgy meghalnak), és csak egy dolog biztos, nagyon fogunk csodálkozni abban a pillanatban, amire most úgy gondolunk, hogy nem is számít igazán, és hogy mi leszünk azok, akikkel biztosan nem fog megtörténni.]

3. Pontszerű elmélkedések:

– Nehéz eldönteni, hogy az az ijesztőbb, amikor a nem lebomló műanyagzacskót látom a boltban, vagy a lebomlót, amiből majd az a mikroműanyag lesz, amit nem látok, cserébe megesszük, megisszuk, de hurrá, az lebomlik. Out of sight, out of mind.

– Gyerekkoromban kevéssé értettem, hogy nagyszüleim miért csak legyintettek ha nem is minden, de sok-sok újdonságra, felfedezésre. Amikor aztán az ember megéli, hogy álmából felébresztve is a triklozán tartalmú adott higiéniai termék reklámja megy a fejében, majd azt is megéli, hogy bebizonyítják, hogy a triklozán rohadtul mérgező ám, majd azt is, hogy kártérítést kapnak a mérgező higiéniai termék miatt kárt szenvedők, akkor kicsit alakul a perspektíva. És nem egy ilyen dolog van, nagyon sok termék és szolgáltatás ilyen életciklust fut be.

– És ezeknek a fényében végképp érdekes, hogy bő száz év alatt eljutottunk oda, hogy az, hogy valakinek két ruhája van, az nem normális, hanem azt jelenti, hogy nincstelen. Ahogy az is, hogy ha valaki nem menekül a minket körülvevő természet elől, és nem fertőtlenít mindent, az a tévéreklámok alapján minimum őrült, csak esetleg nem lesz hatszázféle allergiája, mert közben az is kiderül, hogy még a mikroműanyagokkal együtt (lásd fent) is jobb, ha megeszünk gyerekkorunkban egy kiló koszt.

(eredetileg közzétéve 2023. június 18. napján Facebookon)