Azon gondolkodtam mostanában, hogy vajon mit árul el rólunk, mint emberiségről az, hogy épp a Földön élhetünk. A kék bolygó, egy csodás bolygó, az egyetlen bolygó, amelyen az ember számára megvannak a szükséges életfeltételek. De ha belegondolunk, a Földnek van néhány egyéb jellemzője, amire ritkán szoktunk ránézni. Ilyen az, hogy a kutatások szerint az emberi élet kialakulása előtt is létezett a Föld, továbbá az, hogy az emberi tevékenységek ellenpontjaként egyre biztosabb, hogy a Föld szélsőséges időjárási reakciói révén (és fontos, hogy ezek nem saját cselekvések, hanem reakciók, tehát reagálások a mi közrehatásunkra) újra létre tud jönni egy olyan egyensúlyi helyzet, amiben az ember számára a Föld nem lesz lakható. Azaz: ha veszélyeztetjük a fennmaradását, a Föld meg tud szabadulni tőlünk, annak érdekében, hogy ő maga fennmaradjon. Mit árul el rólunk, hogy mi ezzel az önvédelmi mechanizmussal felvértezett bolygót kaptuk lakóhelyünkül? Mit árul el rólunk, hogy nem lehetett egy másik bolygót ránk bízni, aminek minden folyamatát ismerjük, amit teljes mértékben mi uralunk? Mit árul el rólunk, hogy nem ránk lett bízva egy bolygó, hanem mi lettünk egy bolygóra rábízva?
És végül: mi az oka annak, hogy a történelemre úgy tekintünk, hogy ez a csodálatos lény, az ember, egyre csodálatosabb lett a történelem során, egyre több mindent felfedeztünk, egyre több minden elérhetővé vált, eljutottunk a Holdra, eszközöket juttattunk a Marsra, mintha csak feljebb és feljebb haladnánk egy márvány lépcsősoron. Miközben úgyis szemlélhetnénk az elmúlt idők bölcsességét, hogy ahogy egyre többet tudunk a világunkról, egyre egyértelműbb, hogy a Földdel való együttélés az ittmaradásunk záloga, és a sok csodálatos felfedezés és elérhetővé vált tárgy és szolgáltatás csak egy tévút, amely egyre messzebb vezet attól a léttől, amelynek keretében a Földdel összhangban tudnánk létezni.
(eredetileg közzétéve 2022. november 23. napján Facebookon)
Fény-Törés-Pont 